Nem könnyű megfejteni, mi számít normálisnak ma a globális piacokon
Az elmúlt időszakban a globális piacokat a kötvényhozamok emelkedése tartja lázban. Az amerikai és német tízéves hozam a 2007-es nagy pénzügyi válság óta nem látott szinteken áll, a japán hosszú hozam pedig több mint 30 éves csúcsra ugrott. A hozamok emelkedése mögött egyes magyarázatok szerint az iráni háború miatt emelkedő energiahordozó-árak, az ezzel párhuzamosan erősödő inflációs nyomás és a jegybankok kamatemelései állnak, de szerepe van benne az AI beruházási boomnak is.
Mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló: a Hormuzi-szoros válsága előbb-utóbb megoldódik, az energiaárak normalizálódnak, az infláció lassul, a jegybankok pedig nem emelik tovább az irányadó kamatokat, a kötvényhozamok pedig visszatérnek egy „normális” szintre. De mi a normális és mi az abnormális?
Kereslet és kínálat
A kötvényhozamokat nagyon sok, sokszor eltérő irányú hatás alakíthatja. Ha holnap kitörne a világbéke, nyilván látnánk érdemi korrekciót. A rövid távú ingadozások mellett a fő kérdés inkább az, hogy vannak-e és melyek azok a hosszabb távon ható, strukturális folyamatok, amelyek tartósan magasabb hozamszinteket okoznak. Magyarul: elmozdult-e magasabb szintre a „semleges” vagy egyensúlyi hozamszint, és amit látunk, az most normális? Erre a kérdésre a válasz meglehetősen magabiztos: igen.
Valaminek az árát mindig a kereslet és a kínálat határozza meg. Ahol a keresleti és kínálati görbe metszi egymást, ott van az egyensúly. Ha bármelyik, vagy akár egyszerre mindkét görbe elmozdul, új pontban metszik egymást, más mennyiség és más ár mellett.
Az állampapírpiacon a magasabb hozam alacsonyabb árat jelent. Ha ebben a nagyon leegyszerűsített keretrendszerben próbáljuk értelmezni a hozamok emelkedését, akkor azt látjuk, hogy most magasabb hozam mellett alakul ki az egyensúly. A korábbi kereslet-kínálati egyensúly eltolódott, vagyis vagy a kereslet gyengült, vagy a kínálat emelkedett, vagy mindkettő egyszerre.
Az állampapírok kínálatát leegyszerűsítve a költségvetési deficitek és a lejáró, refinanszírozásra szoruló államadósság határozza meg. Itt pontos számok ismerete nélkül is élhetünk a gyanúperrel, hogy a kínálat nem csökkent. 2000-ben a fejlett gazdaságok átlagos költségvetési hiánya a GDP kevesebb mint 1%-a volt, míg az átlagos államadósság a GDP 77,5%-ára rúgott. 2010-ben 7,5%-os deficit és 110% feletti adósságráta jellemezte ezt az országcsoportot. Tavaly az átlagos fiskális deficit már „csak” 4,2% volt, az adósság pedig a GDP 117%-át közelítette. A következő 4-5 évben az előrejelzések szerint az Egyesült Államok évi költségvetési hiánya a GDP 7%-a körül alakulhat, a francia deficit meghaladhatja az 5%-ot, a német 4-5% között, míg a japán 3-4% között mozoghat, a fejlett gazdaságok adósságrátája pedig tovább emelkedik. A magasabb kínálat viszont alacsonyabb kereslettel találkozik.