Budapesti olimpia: álmodhatunk nagyot, de a végén úgyis meghozzák a számlát
Az olimpiarendezések történetét ismerve szinte csodával érne fel, ha Magyarország a tervezett költségeken belül maradva, nagyobb buktatók nélkül meg tudná rendezni a 2036-os olimpiát. Politikai szempontból ugyanakkor kétségtelenül kegyelmi időnek látszik a mostani helyzet.
Sokan emlékeznek Kövér László 2002-es „köteles beszédére”, de azt valószínűleg kevesen tudnák felidézni, kiknek ajánlotta a fideszes politikus, hogy menjenek le a pincébe, keressenek egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát, és kössék fel magukat. A helyes válasz: azoknak, akik – az akkori, első Orbán-kormány meggyőződésével szemben – kétségeiket merték kifejezni azzal kapcsolatban, hogy Magyarországnak olimpiát kellene rendeznie (az akkori céldátum szerint 2012-ben).
És bár a „két gyerek, három szoba, négy kerék, öt karika” kampányszöveg a Fidesz 2002-es bukásával jó időre a feledés homályába veszett, a NER 16 éve alatt – főként annak első évtizedében – gyakran előkerült a téma. Az olimpiarendezés reciklált változatai azonban ezt követően sem hoztak átütő sikert a Fidesznek, és ami lényegesebb: az ügy támogatottsága sem nőtt érdemben.
Hogy mi változott mostanra, amikor egy felmérés szerint már a magyarok egyharmada „teljes mértékben” és további egyharmada is „inkább” támogatná, hogy Budapest vállalkozzon a 2036-os nyári játékok megrendezésére, annak számos összetevője közül alighanem a legjelentősebb: nagyon más lett a politikai klíma. Erre utal, hogy bár a támogatottság mértéke több lépésben emelkedett 2024 ősze óta, a „minőségi ugrás” idén májusban, majd pedig szeptemberben következett be, azaz már a Tisza-kormány regnálása alatt.
A mostani 64 százalékos arányt valószínűleg a tavaszi választási eredményt követő javuló közhangulat és az általános derűlátás magyarázza. Megkockáztatható az állítás: az olimpia már nem Orbán ügye, a kormányváltó szavazók jó része is mögötte áll.
Miután már nem Orbán Viktor álmának megvalósításaként kerül terítékre az ügy, úgy tűnik, a kormányváltó szavazók jó része is hajlandó átgondolni korábbi álláspontját. Kicsit hasonló a helyzet ahhoz, hogy amikor a focimániás kormányfő még számolatlanul önthette és öntötte a közpénzt a labdarúgásba, a magyar válogatott sikerei és kudarcai sem pusztán abban az értelemben adtak muníciót a közbeszédben zajló vitákhoz, mint amit egy-egy meccs eredménye vagy az Európa- és világbajnoki tabella mutatott.