„Én is golyót kaptam a karomba, de életben maradtam” – Interjú Daniel Psennyvel, a Bataclan-mészárlás krónikásával
Daniel Psenny, a tizedik évforduló legjelentősebb tanúja, nemcsak az események szemtanúja, hanem megörökítője is volt a Bataclanban történt tragédiának. 2015. november 13-án, a párizsi terrortámadások alatt, mobiltelefonjával rögzítette a menekülő tömeget, köztük egy terhes nőt, aki az ablakon lógott ki. A ma Budapesten élő újságíró dokumentumfilmet készített azokkal, akik abban a rettenetes éjszakában részt vettek. Az interjú során Psenny arról beszél, hogyan került az események fókuszába, és hogyan élik meg ma a franciák a mészárlás emlékét, miközben a terrorizmus új formáival is szembesülnek.
A tizedik évfordulóknak különleges jelentősége van. De pontosan mit is jelentenek az eltelt tíz év a párizsi terrortámadások kapcsán? Történelem, vagy még mindig a jelen részét képezik mindaz, ami 2015. november 13-án történt? Psenny kifejti, hogy ez a nap olyan fontos, mint Magyarország számára október 23-a. Számára azonban még inkább érzelmekkel telíti meg ezt az emlék, mint a 1956-os események.
Hat év különbségével a tinédzserek, akik a merényletek idején csupán négy-öt évesek voltak, ma már aligha értik, hogy milyen hatással volt a társadalomra az a borzalom. Psenny hangsúlyozza, hogy a fiatalok csak a szüleiktől hallhatnak a történtekről, és nem tudják átérezni ugyanazt, mint azok, akik felnőttként voltak jelen. Az ő története legalább annyira fontos, mint bárki másé: „Az egyetlen dolog, ami egy részükre hatással van, az az, hogy én is golyót kaptam a karomba, de életben maradtam.”
A tragédia aznap este 130 ember halálát okozta. Psenny felismeri, hogy a Bataclanban bárki ott lehetett volna, legyen az koncertre vagy sportra érkező személy. Az este egy rendkívül kellemes őszi időjárásban zajlott, sokan vacsoráztak a teraszokon; az erőszak bármire lesújthatott. A támadások emlékét őrizni kell, és mivel Psenny videója az egyetlen hiteles dokumentáció, ez a bizonyíték elengedhetetlen a múlt feldolgozásához.
A tizedik évfordulóhoz képest, Psenny filmjét is bemutatják, amely a „Vendredi Noir” (Fekete péntek) címet viseli és a Bataclan hátsó kijáratánál készült felvételen alapul. „Tíz éve teljesen véletlenül voltam otthon, amikor meghallottam a zajokat. Az újságírói reflexeim vezéreltek, filmezni kezdtem anélkül, hogy tudtam volna, mi történik odakint. Csak annyit tudtam, hogy ez a felvétel lehet a jövőbeli bizonyítékom” – meséli Psenny, akinek munkája során tehát valós idejű dokumentációt készített, amely egyedülálló módon rávilágít a tragikus eseményekre.
A filmes anyagából, amely nem csupán a múlt felelevenítésére szolgál, Psenny arra is kíváncsi, mi történt azóta a szereplőkkel. „Kilencvenen haltak meg aznap a Bataclanban. Az én ötletem az volt, hogy megnézem, tíz év múlva hol vannak azok, akik a videón szerepeltek, és akik túlélték a borzalmat. A téma kutatása izgalmas kihívásnak bizonyult.”
A témakör rendkívüli érzékenységet igényel; a túlélők felkérése a szereplésre nagyfokú empátiát és türelmet követel. A beszélgetés folytatása és a dokumentumfilm mögötti szándék megértése érdekében Psenny részletesebben is megosztja tapasztalatait a közönséggel, hiszen a memóriahordozás felelőssége mindannyiunk vállán nyugszik. Az emlékezés kultúrája elengedhetetlen a jövő oldalainak írásához.