„AZ EGYÉNISÉGEMET NEM ADOM FEL” – BALÁZS PÉTER PORTRÉINTERJÚJA
Balázs Péter, a színpad varázslatos világában otthonosan mozgó színművész, 2007-ben adott interjút a HVG-nek, amely során a szolnoki Szigligeti Színház igazgatói posztjára való pályázata kapcsán osztotta meg életének és munkásságának fontosabb állomásait. A művész származása különleges, hiszen édesanyja balerinaként Európát járta a húgával alapított balettduóval, míg édesapját református papként szánták, de ő a színészet irányába fordult, Rózsahegyi Kálmán tanítványa lett.
„Jól ismerte Kiss Manyit, ő lett a keresztanyám” – meséli a színművész, aki egy katonatiszt és tanár felmenőkből származik, és akire a színpad iránti szenvedély már korán rátalált. Balázs Péter által megformált karakterek, főként a vígjátékokban és bohózatokban való szerepeltetés révén vált ismertté, de indulásának hátterében drámai fordulat áll. Az iskolai évei alatt nem hajlandózott belépni a KISZ-be, ennek következményeként pedig eltanácsolták, és a Rákócziban kényszerült érettségizni.
Ennek ellenére a színművészeti főiskolára való első jelentkezése során sikerült bekerülnie, ahol egy 17. századi virágénekkel debütált, gitárral kísérve. Az intézmény később a nagyszerű gitártudását is észrevette, ami miatt dilemma elé állították: gitárral vagy színészettel kívánja folytatni pályafutását. Elsőként Veszprémben kezdett, majd 1970-ben a pesti Vígszínház hívására fővárosba költözött, ahol a televízióban is népszerűvé vált.
2000 között Balázs Péter a szabadúszás mellett döntött, mivel nem tűrte, hogy ne engedjék rendezni. Politikai nézeteit sosem titkolta, és gyakran megjelenik Fidesz-rendezvényeken, ahol kifejezi konzervatív elképzeléseit a színház modernizálásáról a Fidesz vezetése alá tartozó Szolnokon. A színművész szavai tükrözik, hogy a színház nem csupán művészet, hanem egyfajta közéleti eszköz is, amely lehetőséget ad a véleményformálásra és a közönség megszólítására.
Balázs Péter mindezek tükrében kijelentette: „Az egyéniségemet nem adom fel”, hangsúlyozva, hogy a művészi integritás és az önazonosság számára felülmúlhatatlan fontosságú értékek, még a legnehezebb helyzetekben is.
A színművész baráti és szakmai kapcsolatait is fontosnak tartja, amelyek őt övezik a művészi pályája során. A jövővel kapcsolatban optimista, és továbbra is elkötelezett a színház iránt, hisz abban, hogy a kultúrák közötti párbeszéd az egyik legfontosabb eszköz a társadalom formálásában és fejlődésében.