A Trump által irányított háborús stratégia buktatói
Carl von Clausewitz, a háború klasszikus elméletének nagy alakja szerint a háború nem csupán a politika vége, hanem inkább annak folytatása más eszközökkel. Ennek a tanulságnak figyelmen kívül hagyása körvonalazza Donald Trump amerikai elnök döntéseit, aki az elmúlt hónapokban katonai műveleteket indított Irán ellen anélkül, hogy világos politikai vagy katonai célokat tűzött volna ki. Az elképzelések folyamatosan változtak: a rezsimváltás, a hadsereg megsemmisítése és a nukleáris program megfojtása mind szerepet játszottak, de a legkritikusabb feladat, amely az Egyesült Államok előtt áll, a Hormuzi-szoros megnyitásának biztosítása lett.
Az eddig felsorakoztatott erőforrások és szavak nem hozták meg a várt eredményeket. Trump folyamatosan hangoztatja, hogy a tárgyalások Iránnal jól haladnak, ám Teherán már a tárgyalások tényeit is tagadja. E helyzetben Trump az iráni olajipar ellen irányuló támadások lehetőségével próbál fenyegetni, miközben hol öt, hol tíznapos haladékokat ad a szoros megnyitására. Az Egyiptom, Törökország és Szaúd-Arábia külügyminisztereivel folytatott egyeztetések sem hoztak áttörést, hiszen Irán viszontállása egyértelműen mutatja, hogy nem áll szándékában egyezkedni.
Politikai vereség és azirány, amerre Trump lép
A mostani háborús helyzet Trump számára nem csak egy katonai kihívás, hanem egy politikai csapda is, hiszen a konfliktus befejezése politikai vereségként értékelhető. A szárazföldi offenzíva megindítása óriási kockázatokat rejt, hiszen könnyen válhat a nemzetközi közösség ízlése szerint háborús bűntetté, ha a következmények nem az elvárt irányba mutatnak.
Trump eddigi stratégiája, amely a visszatámadásra épít, úgy tűnik, hogy nemcsak Irán, hanem az USA számára is csapdába ejtette az országot. A konfliktus kimenetele tehát nemcsak katonai, hanem politikai vonatkozásai is lényegesen megnövelik a tétet, aláásva az Egyesült Államok nemzetközi presztízsét.