Olcsóbb magánegészségügy, mint állami? Tanuljunk a franciáktól!
Akármi is legyen a parlamenti választás kimenetele, az új kormánynak szüksége lesz arra, hogy reformokat vezessen be az egészségügyi rendszer terén. A HVG ennek érdekében több európai egészségügyi modellt is áttekint, hogy tapasztalatokat meríthessen belőlük. Cikksorozatunk első részében a francia egészségügyi rendszert vizsgáljuk meg, amely a világ egyik legjobban megtervezett és legbonyolultabb rendszere.
„Most le kell tennem, jön az ápolónő vért venni” – mondta nemrég egy Franciaországban élő középkorú ismerősöm. Számomra ez kezdetben aggasztónak tűnt, de kiderült, hogy csupán egy rutinvizsgálatról van szó. Itt merül fel a kérdés: vajon mekkora összehasonlítási alapunk van egy olyan ország egészségügyi rendszerével, amely a GDP-jének 11-12 százalékát e célra fordítja, és egy hazai rendszerrel, amely csupán ennek felét, mindössze 6,5 százalékát szenteli ennek?
Franciaország nemcsak azért kiemelkedő, mert rendkívül magas színvonalú egészségügyi ellátással büszkélkedhet, hanem azért is, mert széleskörű hozzáférhetőségének és igazságosságának köszönhetően a világ legjobbjai között tartják számon. Az egészségügyi ellátás a francia társadalmi szerződés elválaszthatatlan része, amelyet az állampolgárok megbecsülnek, még akkor is, ha ez a rendszer az OECD-országok átlagánál drágább.
A francia rendszer működését több, ott praktizáló magyar orvossal beszélgetve ismerhettük meg, köztük gyermekorvossal, fül-orr-gégész szakorvossal, fogorvossal és gerincsebész professzorral. Az ő tapasztalataikból világosan kiderült, hogy a francia egészségügyi modell, noha logikusnak tűnik, rendkívül komplex. A költségek körülbelül 80 százalékát az állami társadalombiztosítás, az Assurance Maladie fedezi, míg a kiegészítő biztosítások 12-13 százalékkal, és a háztartások közvetlen kiadásai csupán 7-8 százalékkal járulnak hozzá. Ez a szám megdöbbentő, mivel Magyarországon ez az arány a 30 százalékot is megközelíti.
A franciák tehát a szokásos egészségügyi beavatkozásokért jellemzően nem fizetnek külön, így a rendszer egyedülállóan hozzáférhető és nagymértékben csökkenti a betegek pénzügyi terheit. A kérdés már csak az, hogy mit tudunk tanulni ebből a sikeres modellből, és távolról hogyan alkalmazhatók a francia megoldások a magyar egészségügyi rendszer javítására.