Egy csekély értelmű medvebocs találkozása egy angolul alig tudó fordítóval: Karinthy Micimackójával kevesen vették fel a versenyt
Erőteljes nyelvi és kulturális adaptáció nélkül – ahogyan Karinthy Frigyes is tette – egyetlen nyelven sem válhatott a Micimackó „nemzeti klasszikussá”. A száz éve kiadott Milne-mese a fordítások tükrében.
„Tulajdonképpen nem is illik, hogy Micimackónak a magyar gyerekirodalomba való ünnepélyes bevonulásáról én számoljak be, aki a kaput kinyitottam számára, vagyis lefordítottam őt, helyesebben »átültettem«, ahogy mondani szokták. Praktikusabb is az volna, ha más írna róla, az legalább dicsérhetné a fordítót, amit én nem tehetek meg, pedig kedvem volna hozzá, mert mondhatom, hogy a magyar nyelven megjelent könyvet átolvasva, éppen úgy, vagy még jobban röhögtem és élveztem, mint mikor angolul került a kezembe.”
E szavakkal ajánlotta az olvasók figyelmébe Karinthy Frigyes a félig-meddig saját könyvét, az általa lefordított Micimackót a Pesti Napló 1935. december 1-jei számában.
Szükség is volt a szellemesen önérzetes bevezetésre, mivel az új mesekönyvet korántsem fogadta egyöntetű lelkesedés. A Nyugat folyóirat hasábjain Babits Mihály felesége, Török Sophie költő ugyan meleg hangon méltatta a „majdnem Karinthy-könyvet”, az egy évvel későbbi folytatást, a Micimackó kuckóját pedig „az elképzelhető legmodernebb gyerekkönyvként” értékelte, amely nem egyszerű fordítás, hanem művészi átköltés.
A Könyvbarátok Szövetségének lapja, a Diarium konzervatív recenzense, L. Ujváry Lajos viszont a Micimackót „vérszegény állatmesének” titulálta, amiben száraz, erőltetett humor közvetíti a nevelő szándékot (…) lompos magyar nyelven, nem csoda – vélekedett a Protestáns Szemle kritikusa –, hogy „magyar gyermek számára teljesen érthetetlen”.