Egy film, amely nem ad kész válaszokat
Ketten éltek abban a házban – ez a mondatfoszlány maradt meg bennem, miután láttam a Forever Your Maternal Animal című filmet, amely a BIFF keretein belül debütált a hazai mozikban. A vetítés után a rendezőtől is lehetett kérdezni. Nem vittem jegyzetfüzetet, így az sem biztos, hogy a film végét narráló versből származó részlet pontosan így hangzott el. A lényeg nem is ez: Valeria Maurel costa rica-i rendező nem akar kész interpretációkat adni a nézőknek.
A mondat egy anya két lányához írt verséből való, és talán ezért volt rám nagy hatással. Nem vagyok anya, de a legközelebb akkor kerültem annak megsejtéséhez, hogy mit jelenthet annak lenni, amikor húgom született. A film ennek az érzésnek adott teret érzékenyen, gyönyörűen, ösztönszerűen.
Váltakozó nézőpontok, azonosulási pontok
A három női főszereplő mintha egymásnak adogatta volna a stafétát. Folyamatosan fordult a nézőpont, a film a nézőket sem engedte elkényelmesedni. Ritka érzés, hogy több szereplővel tudok különböző időpontokban azonosulni, de most ez történt. A költő anya, aki „énidőre” vágyik, hogy alkothasson, az Európából hazalátogató idősebb testvér, aki mindenkit meg akar menteni, és a kishúg, akinek a romló mentális egészségét mintha szándékosan nem akarná elismerni a családja.
Önző, agresszív, őrült – ezek a jelzők juthatnak elsőre eszünkbe a főszereplőkről. És még egy: kurva.
A felirat, amely valósággá vált
A gyerekkori ház kerítésére újra és újra ismeretlen eredetű graffiti kerül. Csak egy szó: puta. A házban már egyedül a legkisebb lány lakik, de a testvére és szülei rendszeresen látogatják. Kinek szólhat mégis a felirat?
Maurel a film utáni beszélgetésben elmesélte, hogy a forgatás alkalmával egy autóból kikiabáló férfi ugyanezt a szót üvöltötte oda a testvérpárt játszó színésznőknek. Úgy döntött, használja ezt a véletlen jelenetet, ahol fikció és valóság így találkozott. Nem próbálta megmagyarázni a jelenséget, csak vállat vont: ez a valóság.
Pont azért volt rám erőteljes hatással ez a film, mert személyes élményként éltem meg. Ezt nem szerette volna felülírni a rendező a saját okoskodásával. Nem akarta belemagyarázni a saját interpretációját, nem akarta megfogni a néző kezét, és ettől felnőttnek éreztem magam. Ha nem teszik fel neki a kérdést, azt sem árulta volna el, hogy a címadó sor, a „Forever Your Maternal Animal” egy létező versből származik, amit az édesanyja írt, aki híres költő Costa Ricában.