Kína még sárkány, de már lazulnak a fogai
2025 tényleg Kína éve volt, noha Donald Trump eltökélt vámháborúja igencsak próbára tette az ázsiai nagyhatalom tűrőképességét. Amikor Trump tavasszal elkezdte az új vámokkal fenyegetni a világot, Kína nem engedett a nyomásnak; ehelyett visszatámadott, és a maga 125%-os importtarifáját vágta vissza az Egyesült Államok által kiszabott, csúcsán 145%-os vám mértékére. Az amerikai elnök reakciója a globális kereskedelmi helyzet szempontjából kijelenthetően fontos fordulópont volt, és az október végén egyeztetett Trump-Hszi csúcstalálkozóra érezhetőan pozitív hatással volt, amit Trump „10-ből 12 pontosra” értékelt, s amely során a kínai áruk behozatalára vonatkozó terhek átlagos mértékét 34%-ra csökkentette.
A decemberi események újabb meglepetést hoztak, hiszen Trump, a saját pártjának tiltakozása ellenére, engedélyezte az Nvidia H200-as chipjeinek értékesítését Kínában. Ez a lépés egyértelműen tükrözte azt a kettős játszmát, amely a két ország között zajlik, ahol a vámok csökkentése érdekében Kína felajánlotta a ritkaföldfémek exportjának egy éves felfüggesztését, éppúgy, mint az amerikai szójababok újraimportját.
Noha Hszi Csin-ping nem gyengítette meg Trumpot véglegesen, világosan megmutatta, hogy a hatalom gyakorlása ebben a globális játszmában nem csupán udvariasságot, hanem komoly erőt és határozottságot igényel. A kínai elnök, aki az amerikai autó-, elektronikai és védelmi ipar szempontjából létfontosságú ritkaföldfémek exportját korlátozta, jelentős lépéseket tett a globális piacon való biztosítékainak megőrzésére.
Ez a konfliktus, amely a kanadai miniszterelnök, Mark Carney Davosban elmondott beszédében is megjelent, hangsúlyozta, hogy a kis- és közepes hatalmak összefogására van szükség ahhoz, hogy szemben álljanak Trump fenyítéseivel. Kína, mint a világ második legerősebb gazdasága, azonban sokkal biztosabb talajon áll, és nem feltétlenül van szüksége arra, hogy a kisebb országokkal szövetkezzen, hogy megvédje magát.
Az amerikai politikai táj és a globális kereskedelmi viszonyok folyamatos változása azt jelzi, hogy Kína nem csupán egy gazdasági szereplő, hanem egy formálója is a világrendnek, aki tudatosan navigál a nemzetközi vizeken, alkalmazva a szükséges taktikákat a túlélés és a dominancia érdekében.