Tóta W. Árpád: Mire jók a cigányok?
Volna egy szerény javaslatom, gróf uram. Mi lenne, ha jövőre már ti takarítanátok a szart? Mármint, az arra érdemesek, akik épp szabadlábon vannak, így fogalmazott Tóta W. Árpád Lázár János legújabb, sokakat megdöbbentő kijelentéseiről. A kérdés sokkal mélyebb, mint első ránézésre tűnne: mit is jelent a cigányság integrálása a társadalomba, és valóban elérhetjük-e, hogy a helyzetük javuljon?
Batidai grófunk, akit a politikai kiflicsücsök ügyei pörgetnek, a választások közeledtével egyre inkább a cigánykérdéssel foglalkozik. A kastély falai alatt felnövekvő terrorérzet rávilágít arra, hogy a politikai presszió milyen elméleti mélységeket érint. Az úri kedélyek között manapság nem elég, ha a problémát csak szóban hintáztatják – valós cselekedetekre van szükség. Ha Lázár Jánosnak sikerülne a cigánykérdést áprilisra úgymond „rendezni”, az valódi történelmi mérföldkő lenne! De vajon milyen áron?
Ezért aztán nem kell meglepődni azon, hogy a miniszter már most a fájó igazságokat fedi el jól megkomponált, de hiteles fércművekkel. A feladat abban áll, hogy a cigány közösségek felé valamilyen kis ajándékot nyújtsanak, de mindeközben a radikális hazafik érzéseit is ügyes trükkökkel simuljanak, hiszen az emberszámba vétel gondolata ellentmond a köztudatnak. De vajon tényleg tudjuk, hogy mit kezdjünk a cigánysággal? Folyamatosan keresgélve a megoldásokat a gróf megpróbálja meghúzni a határt: mi az, ami belefér és mi az, ami már nem! Ezek a belső vívódások nemcsak a politikai élet unszolását érintik, hanem mély filozófiai kérdéseket is felvetnek arról, hogy kiket tekintünk embernek a társadalomban.
A gróf szüntelenül, a címzett befolyásolásának tudatában tépelődik, míg komornyikja diszkrét köhintése dönti el, hogy második whiskyt kérjen. E jelenet szimbolikus jelentősége – fogalmazhatnánk úgy is, hogy emblematikus – nemcsak a gróf magánéletét mutatja be, hanem a valóság súlyát is, amely a cigánykérdés mögött húzódik. Rávilágít arra, hogy a hatalom gyakorlása mellett elkerülhetetlen a harmónia keresése is; nemcsak a hatalmon lévők, hanem mindannyiunk felelőssége a szociális egyenlőség megteremtése és fenntartása.
Ezek a gondolatok, bár szarkasztikus szövegezés mögött rejtőzik, komoly vizsgálódást igényelnek. Hogy a cigány közösségeket valóban együttérzéssel gondozni tudjuk, az nem csupán politikai akarat kérdése, hanem minden emberi kapcsolat alapja. Tótha W. Árpád megfogalmazása fényesen rávilágít arra, hogy a jövő nem csak múltunk reflexiója, hanem egy aktív cselekvés színtere is, amelyben mindenkinek helye van. Akár a politikai elitben, akár a társadalom peremén élők közül származik.