Tóta W. Árpád: Ünnepi Csata Után, Győzelem Nélkül
Május 15. volt, amikor a politikai táj táncát egy újabb rendezvény színezte ki, és én, mint néző, hálás vagyok a sorsomnak, hogy az összeférhetetlenségi okok miatt nem kellett személyesen részt vennem, így kényelmesen ülhettem a nézőtéren, miközben a hárfakoncert zörejét átugorhattam. A jelenlegi politikai kampányban, a dupla menetrend furcsa dinamikájában lebegve, látható, hogy a hatalmi táborok mennyire különböznek egymástól.
Az esemény során mindkét oldal büszkén hirdette győzelmét. A Fidesz szimpatizáló tömegei Orbán Ráhel ügynökségére támaszkodtak, míg a Tisza tábora méltatlankodva vizsgálta a politikai térképet, süthették, hogy a győzelem a zsebükben lapul. De a valóságot nézve könnyen belátható, hogy valójában senki nem képviseli a nemzetet.
A Fidesz számára Budapest egy ellenséges terület, hiszen a főváros jellemzően elutasítja Orbán Viktor vezetését és pártját. Itt az ellenzék sokkal eredményesebben tud tömeget mozgósítani, ahogyan azt tavaly a Pride alapján láthattuk, amikor Orbán orra brutálisan megütközött a valósággal. A kormánypárt jelöltjei idegessé váltak, mint akik a vágóhídra távoznak, hátuk mögött az esélytelenek nyugalmával.
Mindazonáltal a Fidesz kezében lévő hatalom óriási tényező. A kormányzati propaganda és a közpénz végtelen áramlása, a rövid pórázon tartott polgármesterek és közmunkások hadserege, mind-mind hozzájárul az erőfölényhez. Jelenleg annyi embert tudnak a fővárosba hozni, amennyit akarnak, és ugyanezeknek az embereknek olyan meséket adnak el, amiket nem szégyellnek, mint például, hogy kétmillió résztvevő volt.
Ezért ezen számháborúnak nincs sok értelme. A kritikus tömeg megvolt mindkét oldalon, de az igazi küzdelem nem a számokról szól. A politikai táj átrendeződése, a társadalom valós reakciói és a jövőbeni stratégiák határozottan érdekes következményekkel járhatnak.