Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadulás – egy soha el nem ért győzelem napja
Nyugaton és Keleten a II. világháború vége, a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulója ünneplésre ad okot. De mi a helyzet Közép-Európa perifériáján, ahol a történelem győzelmi dokumentumaiba mindig véres és ambivalens jegyzetek kerültek? Azok számára, akik ezen a senki földjén elvesztek a történelem labirintusában, maximum az ellentmondások napjaként emlékezetes ez az évforduló. Hiszen hogyan tekintsünk felszabadulásként egy olyan történelmi fordulatot, ami újabb zsarnokság árnyékába taszított bennünket?
Demény Pál története – a szabadságnak álcázott elnyomás mesterterve
1945 februárjában Budapest utcáin még tombolt a háború, miközben a szovjetek politikai hatalmat erőszakoltak ki. Péter Gábor, a politikai rendőrség frissen kinevezett vezetője ekkor ejtette csapdába Demény Pált, aki a munkásmozgalmi baloldalon egészen más hangot ütött meg, mint Moszkva bábjai. Az ő sorsán keresztül egyértelművé vált, hogy a „felszabadítók” igazából csak azok számára hoztak „szabadságot,” akik készséggel hajbókoltak nekik. Aki ebbe a sablonba nem illett bele, üldözött lett.
Cinikus igazságtalanság: egyenlő elbírálás vagy teljes elmaradása?
A szovjet rendszerrel szembekerülők számára nem volt precedens a bűnök mértékére vagy a politikai nézetek árnyalataira. A német orientációt következetesen ellenző Bethlen Istvánt éppúgy szovjet hadifogság vágóhídjára küldték, mint a magyar hadbalépésért felelős Werth Henrik vezérezredest. Demény Pál börtönbe került, ugyanoda, ahová a háborús bűnös nyilasokat bezárták. Az állítólagos antifasiszta érdemeket egyetlen szempont határozta meg: a kompromisszum nélküli hűség Moszkvához. A pártkönyv minden önálló gondolatot és emberi méltóságot felülírt.
Régiók árnyékában – a „felszabadítás” valósága
Már 1944 októberében Churchill és Sztálin tollvonásai döntöttek Kelet-Európa sorsáról, az úgynevezett cédulás tárgyaláson. Mihelyst a szovjet befolyási zónát jóváhagyták, megkezdődött a politikai tisztogatás. Nem számított az előélet, nem számított, ki mit tett a háború alatt. A kommunista rendszer ideológiai egyeduralma áthúzta mindenki múltját; csak a „megbízhatóság” szovjet mércéje számított. És az új rend első pillanataitól kezdve mindenkinek világossá vált: ellenállás vagy önálló gondolat nem lehetséges. A választások mindig csapdák voltak, az opciók kizárólag hamis szabadság között oszlottak el.
Az elfeledett múlt terhe
Most, évtizedekkel később sem sikerült tisztán látni. Győzelem vagy vereség? Felszabadulás vagy megszállás? Azt mondjuk, tanuljunk a történelmi hibákból, de mit kezdjünk egy olyan hagyatékkal, ahol a győzelem illúziójában ott rejtőzik a vereség árnya? Európa ezen sarka mindig periféria maradt – egy ütközőzóna, ahol senki sem igazán győzhetett.
Forrás: hvg.hu/360/20250509_gyozelem-napja-masodik-vilaghaboru-kozep-kelet-europa