Spányik András pszichiáter: Rendszeresen nekem kellett közölnöm a rossz híreket.

Spányik András orvos és pszichoterapeuta: A rossz hírek terhe

Spányik András életében két kulcsfontosságú irányvonal figyelhető meg: a szervezőkészség és a trauma széles spektrumához való érzékenység. Édesanyja nagyapja, Haraszti István, aki bőrés nemigyógyászként szolgált, igazi példakép volt számára. Haraszti részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a második világháború kitörésekor Chilébe emigrált. Legfőbb törekvése a szociális érzékenység volt, hiszen orvosként széles társadalmi rétegekkel találkozhatott és segíthetett azoknak, akik a legnagyobb szükségben voltak, hiszen a korabeli nemi betegségek, mint a tripper és a szifilisz nemcsak a szegényeket, hanem az egész társadalmat érintették. Azoknak, akik a legnagyobb bajban voltak, a legkevesebb támogatást nyújtották.

Miközben Spányik a szíriai menekültek és az ukrajnai háború áldozatai számára nyújt segítséget, saját belső folyamatait is igyekszik mélyebben megérteni. Felidézi, hogy a 2015-ös menekültválság idején sok zsidó származású magyar segített az arab menekülteknek, ami szintén nyomot hagyott benne. Már gyermekként érzékelte, hogy a családi környezetben vannak kibeszéletlen események, és hogy a trauma gyakran hangot keres, de nem talál. Az orvosi egyetemen tapasztalta meg, hogy mennyi fiatal szenved azoktól az elvárásoktól, amelyek nem segítik a fejlődésüket, sőt, sokszor megsemmisítik őket. Például a boncterembe való első belépéskor, amikor eléjük tárulnak a halott testek, a hallgatóktól elvárják, hogy érzelemmentesen reagáljanak, ez pedig számosukban súlyos szorongást kelt.

Spányik kifejti, hogy számára ez a légkör elviselhetetlen volt, és az intenzív élmények testi tünetek formájában jelentkeztek, így ő is terápiás segítséget kért. A pszichiátriai területen meglévő elavult szemlélettel kapcsolatban határozott véleménye van: úgy érzi, hogy a reformkísérleteket nem pszichiátereknek kellene irányítaniuk, hanem szervezetfejlesztő szakemberekre van szükség, mivel „belülről magunkat nem lehet megreformálni”. Az egészségügyben fellelhető struktúrák megújítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a valódi változások megvalósulhassanak.