Tudomány a magányos kismalac mögött: Bántalmazás vagy nevelés?
A makákók közösségi élete meglepően hasonlít az emberekére. Egy japán állatkerti videóban szereplő makákógyerek, aki félévesen egy plüss orangutánhoz ragaszkodik, felkeltette a nézők figyelmét. Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszékének vezetője elmondja, hogy a kisállat lelki állapota mögött sokkal több van, mint puszta bántalmazás: szüksége van egy valódi társsal kialakított kapcsolat pótlására, amit a tudomány is alátámaszt.
Az érzelmi kötődés és a testi közelség fontosságát jól bemutatja Harry Harlow amerikai pszichológus 1950-es évek végi kísérlete, amely során rhesus majomkölyköket figyelt meg. A kísérlet során a kölykök a puha, szőrös pótanyához bújva töltötték idejüket, míg a fémből készült pótanyához csak akkor közelítettek, ha táplálékra volt szükségük. Harlow felfedezései kulcsszerepet játszottak az emberi gyereknevelési módszerek megértésében, például rávilágítottak arra, hogy károsak azok az elméletek, amelyek azt javasolják, hogy a gyermekeket hagyni kell sírni, hogy megerősödjenek, és hogy el kell őket szigetelni a szülőktől. E kutatások következményeként új megközelítések születtek, amelyek a szeretetteljes gondoskodásra és a kapcsolat fontosságára helyezik a hangsúlyt.
A történet, amely a kis makákó emocionális szükségleteit és a gondozói figyelem hiányát járja körül, nem csupán egy állatkerti esemény, hanem egy fontos üzenetet is hordoz az emberek számára. A szeretet és a törődés elengedhetetlen ahhoz, hogy a fiatalok egészséges érzelmi fejlődésen menjenek keresztül, nemcsak az állatok, hanem az emberek esetében is.