Magántörténelmi portré Nagy Imréről
Snagovban, a romániai házi őrizetben kezdte meg részletes önéletírását Nagy Imre, a munka azonban a fogoly miniszterelnök orosz fogságáról szóló rész közepén, egy félbemaradt mondatnál szakadt meg. Valószínűleg éppen ezen dolgozott, amikor 1957. április 14-én letartóztatták, hogy Magyarországra hurcolják, ahol per, majd halálos ítélet várt rá.
Az írás különös módon a körülötte hemzsegő titkosszolgálati embereknek köszönhetően maradt fenn, akik a szemétkosárból is kiszedték az elrontott, összegyűrt kéziratlapokat. A Viharos emberöltő című önéletírás datálása 1896-tól 195..?-ig szól, vagyis a születés évétől a feltételezett halál évéig, ami azt jelzi, hogy Nagy Imre már Snagovban sejtette: nem fogja megérni az 1960-as éveket.
A félbemaradt mondatot unokája, Jánosi Katalin folytatja több mint négyszáz oldalon át. A kötet családi legendáriumra, saját előásott kisgyerekkori emlékekre – hétéves volt, amikor nagyapját kivégezték –, korabeli dokumentumokra, kortársak feljegyzéseire, periratokra és levelekre épül.
Az ötévnyi hadifogoly-időszakról kevés információ áll rendelkezésre, ezt a szerzőnek kutatnia kellett, ám cáfolni tudja az 1990-ben elterjesztett vádat, miszerint nagyapjának köze lett volna II. Miklós cár és családja meggyilkolásához: az esemény idején csaknem háromezer kilométerre, Szibériában volt.
A fogságról szóló részben Nagy Imre arról is ír, hogy Berezovkán külön tiszti tábort tartottak fenn több ezer tiszttel, köztük sok magyarral, és a magyar és orosz tisztek viszonya egyre ellenségesebbé vált, ahogy a politikai élet a forradalmi eszmék hatása alá került.