Száz éve tiltották be, mégis virágzik a modernkori rabszolgaság
1926. szeptember 25-én Genfben elfogadták a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem felszámolásáról szóló nemzetközi egyezményt, amelynek nyomán a rabszolgatartás tilalma a nemzetközi jog részévé vált. Az egyezmény megkötése egy hosszú folyamat csúcspontja volt: az Újvilág felfedezésétől, a 16. század elejétől a 19. század közepéig létező nagyszabású rabszolga-kereskedelmet és rabszolgatartást fokozatosan tiltották be szerte a világon.
A rabszolgatartásban és a rabszolga-kereskedelemben való közvetlen állami részvétel a 18. század második felében visszaszorult. A 19. században számos állami és államközi egyezmény szorgalmazta a rabszolgaság felszámolását. 1807-ben Angliában szabadították fel a rabszolgákat. Az 1815-ös bécsi kongresszuson rabszolgaság-ellenes nyilatkozatot adtak ki. 1848-ban a francia gyarmatokon tiltották be a rabszolgaságot. 1865-ben, a polgárháborúban győztes északiak tiltották be a rabszolgaságot és szabadították fel a rabszolgákat az Egyesült Államokban, amelynek példáját a következő évtizedekben egyre több dél-amerikai ország követte. A nagyhatalmak 1876-ban a gyengülő török birodalmat kényszerítették a rabszolgaság feladására, és nyomást gyakoroltak más ázsiai és afrikai muszlim államokra is. Az 1885-ös berlini Kongó-konferencián az európai gyarmatosítók az Egyesült Államokkal együtt betiltották a fekete-afrikai és a muszlim országok által folytatott rabszolga-kereskedelmet.
Az első világháború és az azt követő forradalmak, utóháborúk és békeszerződések után időszerűvé vált a rabszolgaság problémájának globális rendezése. 1924-ben ideiglenes bizottságot neveztek ki a rabszolgák helyzetének áttekintésére, amelyben korábbi gyarmati vezetők, a súlyosan érintett országok – köztük Haiti – képviselői, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) delegáltjai vettek részt. A bizottság 1925-ben készítette el jelentését, és annak ajánlásai alapján fogalmazták meg 1926-ban a rabszolgaságot és a rabszolga-kereskedelmet tiltó egyezményt.
Az egyezmény szövege a világháborúban győztes gyarmattartó nagyhatalmak érdekeit tükrözte, ezért a rabszolgaságot szűken definiálták: eszerint a rabszolgaság az egyénnek az az állapota vagy helyzete, amelyben felette a tulajdonjognak ismérveit vagy egyes ismérveit gyakorolják.
A rabszolgaság azonban a tilalmak ellenére máig létezik, sokféle formában és sok országban. Becslések szerint ma 40-50 millió ember él rabszolgasorban. A jelenség a 20. században is tovább élt: a Gulagon rabszolgák millióit dolgoztatták, és a mai Kína a legnagyobb rabszolgatartó országok közé tartozik.