„EGÉSZ ÉLETET ÁLDOZOTT RÁ, HOGY NE GRÓF LEGYEN, NE IS LÁSSUK GRÓFNAK” – AZ ESTERHÁZY-BRAND, AHOGY NÁDAS PÉTER LÁTJA
Nádas Péter legújabb könyvében, a Halott barátaim című művében éles kritikával illeti Esterházy Péter korábbi életművét, különös figyelmet szentelve Haydn és az Esterházy család kapcsolatának. Szerinte, amennyiben Haydn mondani akarta, könnyedén tudott volna szabadulni az Esterházyaktól, ahogyan azt Mozart és Beethoven sem tette volna másként. Szavai világosan utalnak Esterházy Péter revüjére, amely Haydn életéről és munkásságáról szól.
Kovács D. Dániel rendező így mesél a 33 változat Haydn-koponyára című színpadi produkció készítésének nehézségeiről: „Alkotóként azzal a dilemmával szembesültünk, hogy egy őrült hullarablós Tarantino-történetet állítsunk színpadra, vagy a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb írójának a szövegével és a fejével gondolkozzunk.” A rendező és alkotótársai végül az utóbbi mellett döntöttek, egyben alkalmazva Esterházy Péter szellemiségét.
Az Örkény Színház nemrégiben felújította a darabot, ami üdvözlendő lépés, de nem kockázatmentes. Esterházy 2016-ban bekövetkezett halála óta a közéleti és irodalmi érdeklődés iránti vágy is csökkent, ami szomorú valóságot tükröz, mivel az olvasói és nézői feledékenység nem ismer ellenszert. A darab verbális humorának és utalásainak megértése különösen a közönséget is próbára teszi.
„ÖN MAGA A LEGNAGYOBB MENTŐÖV” – AZ ÍRÓ LÉTE ÉS GONDOLKODÁSA
Esterházy Péter szellemi öröksége az interjúiban is megmutatkozik, ahol nyíltan és egyértelműen osztotta meg gondolatait. „Önmagában az, hogy az ember van, hogy élek, azt annyira jónak találom, hogy ahhoz képest a hazám idiótaságai bagatell dolgok,” hangoztatta a néhai író. Ez a kijelentés ironikus fényben tünteti fel a körülötte lévő politikai és társadalmi zűrzavart.
HULLARABLÁS ÉS KOPONYA TÖRTÉNETE
A színpadi darab középpontjában Haydn sorsa áll, aki 1809. május 31-én hunyt el Bécsben, éppen akkor, amikor Napóleon csapatai ostromolták a várost. Haydn koponyája később komoly rejtély tárgyává vált, amikor egyik hűséges rajongója, Joseph Carl Rosenbaum, „tudományos céllal” kiemelte azt a sírból. Esterházy Miklós, Haydn védője, méltó sírhelyet kívánt emelni, ám a koponya eltűnése váratlan fordulatokat hozott a történetbe.
A hiányzó koponya utáni kutatás végül számos félreértéshez és szívelsüléshez vezetett. Haydn földi maradványai csak 1954-ben találkoztak újra, de a szarkofágban valójában két koponya rejtőzött, az eredeti mellett egy ismeretlen. Ez a barbár történet kérdéseket vet fel a művészet és a tudomány határait illetően, valamint rávilágít, hogy az irodalmi örökség sosem felejthető el teljesen, még a legnagyobb zűrzavarok között sem.