Tényleg boldogtalanok a feministák?
Érdekes, hogy miért van szükség jelzőkre a társadalmi diskurzusban. Ezek a meghatározások segítenek abban, hogy egy közösséget alkossunk, amely képes egymást felismerni és támogatni. Emlékszem, amikor gyerekként a felnőttek világába lépve elsőként megkérdeztem apámat a feminizmus lényegéről, és kaptam tőle azt a választ, hogy a feministák gyakorlatilag mind boldogtalan emberek. Most, hogy már felnőttem, a feminista mozgalom aktív részese vagyok, és úgy érzem, hogy ezen állítás hamis.
Ültem a hajón Klementyna, a lengyel feminista aktivista mellett, akivel közösen érkeztünk egy német konferenciára. Az este zárásaként egy hajós vacsorát tartottunk, ahol mindketten a politikai és szociális elvárások súlya alatt roskadoztunk, egyfajta fáradt harcosként. Klementyna, akinek élete tele volt politikai harcokkal, elmesélte, hogyan törték el a gerincét a rendőrök közbeavatkozásakor, miközben a feminista mozgalom jogaiért küzdött. Megdöbbentem a lelki teherre, ami őt terheli; nem hívta fel az édesanyját, mert attól félt, hogy aggódna érte.
Ahogy a zene felcsendült és a hajón elindult a buli, Klementyna spontán módon felpattant és az első sorba siettett. Tánc közben mintha minden lelki teher lekerült volna róla, szabadnak tűnt. Számomra jelentőségteljes volt ez a pillanat: két nő, akik ugyanabban a harcban leltek vigaszt, egy boldogabb, felszabadultabb jövő reményében táncolnak.
Apám szavai évtizedek távlatából mégsem hagynak nyugtot bennem. Akkor az akarta hangsúlyozni, hogy a Feminizmus nemcsak a szembesülés a társadalmi igazságtalanságokkal, hanem sok esetben a csalódásokkal és a frusztrációval is jár. Még ma is, amikor a feminizmus szava előkerül, sokan elutasítják azt, bár valójában egyetértenek a mögötte álló eszmékkel. Részben értelmetlen számomra, hogy ha valaki hisz a férfiak és nők egyenjogúságában, miért nem büszkén vállalja a feminista címet is.
Az identitások, amelyeket vállalunk, egyre fontosabbá válnak a világban, hiszen nemcsak a politikai diskurzusban, hanem a szakmai életben is megjelennek. Sokan határozzák meg magukat speciális címkékkel, mint például a „patrióta környezetvédő” vagy „queer művészettörténész”. Paradox módon a feminista címke sokaknál visszatetsző, és azokat, akik vállalják, gyakran boldogtalan embereknek tekintik. Ennek a stigma lebontása elengedhetetlen, hiszen a feminista mozgalom célja nemcsak a saját jogaink érvényesítése, hanem általánosan a társadalmi egyenlőség elérése.
Ezért fontos a feminizmus hangsúlyozása a közbeszédben. Érzékeny téma, gyakran kereszttűz alatt áll, hiszen míg egy férfi nőgyűlölőként könnyedén elnézhető, a feminista identitás sok esetben egységes, homogén csoportként jelenik meg, ahol minden feminista ugyanaz. Ez a stereotypizáló felfogás pedig részben az én csalódottságom forrása.