A Dolce Vitát Csak Akarni Kell: Fenyő Miklós Emlékére
„Ha ebben az országban tényleg lett volna igény rá, a sok kinevezett csókos helyett ő lett volna az örökös Csókkirály” – emlékezik Ligeti Nagy Tamás Fenyő Miklósra, a legendás zenészre, aki múlt héten, 78 éves korában távozott közülünk. Fenyő Miklós nemcsak egy énekes volt, hanem egy olyan ikon, aki megkerülhetetlen szereplője volt a magyar zenei életnek.
A rock and roll műfaja tele van tehetséges zenészekkel, akik Chuck Berry, Jerry Lee Lewis és más nagyok nyomdokain járnak. Fats Domino imitátorai is megszámlálhatatlanok, és az Elvis Presley klónok száma a történelem során már ezereket is túllépte. Viszont Fenyő Miklósnak nincsenek imitátorai, ami természetes is, hiszen Magyarország méreteiből adódóan nem is lenne helye ezeknek a másolatoknak.
A rock and roll zenéjének megalkotása nem csupán technikai ügyességet követel, hanem egyfajta karaktert is, amihez különleges helyszínek és élmények szükségeltetnek. Fenyő esetében nem elegendő csupán a zene: a Lipótváros hatásai, a Duna-part nyújtotta táj és az olyan helyek, mint a Szent István Park kutyás sétái, a Dunapark étterem és a Béke Szálló kávézója mind hozzájárultak ahhoz a különleges energiához, amelyet magával hozott. Itt, e falak között a kávé, mentol és buliszag keveredett és szívta magába az élményeket Fenyő, miközben hosszú cigarettákat gyújtott, megálmodva a jövő slágereit.
Fenyő Miklós öröksége nem csupán a zenéje, hanem a stílusa, az a lenyűgöző aura, ami körülvette a koncertjeit és bulijait. A zenei világban ő volt az, aki az igényeken túllépve, valódi érzéseket közvetített a közönség felé, és aki a szórakoztatáson túl is meg tudta ragadni az emberek figyelmét.
Ezért, ha valóban lett volna itthonra igény egy olyan zenészre, aki a „Csókkirály” címre méltó, az Fenyő Miklós lett volna. Ő volt az, aki valóban képes volt a zenével a közönség szívére tapintani. Emlékét és zenéjét érdemes továbbörökíteni, hiszen azokat az energiákat, élményeket és történeteket, amiket megéltünk vele, sosem felejthetjük el.