Krasznahorkai László egy visszataszító figura új regényében

Krasznahorkai László új regénye: A visszataszító alak

Krasznahorkai László legújabb regényében, „A magyar nemzet biztonsága” címmel, a főszereplő egy igencsak avult, büdös író, akinek már régen fel kellett volna függesztenie az írást. A könyv friss Nobel-díjas szerzője humorral és iróniával, a hazai valóságot fanyar elborzadás mellett mutatja be, miközben a szeretet témáját is boncolgatja.

A regény a „Szerette mindazokat, akik a földön éltek” mondattal kezdődik, és minden fejezet egyetlen hosszú és kidolgozott mondat formájában épül fel, amely könnyen olvasható, tele lelkesedéssel. Az író részéről bátor döntés, hogy a szöveg nem a hagyományos, rövid mondatokkal operál, hanem merész módon hosszú idejű kompozíciókban tálalja az élményeit.

Dr. Papp András, a regény főszereplője, nemcsak külsődleges, testi elváltozásokkal él (Klippel–Feil-szindrómás, vagyis gyakorlatilag nincs nyaka), hanem elképzelni sem tudja, hogyan lehetne nem szeretni mindent körülötte. Ezzel a karakterrel Krasznahorkai a szeretet komplexitását és sokszínűségét kívánja megmutatni, miközben hősének hasonlóságát vázolja Dosztojevszkij Miskin hercegével, sőt Valuskával is.

Aki eddig attól tartott, hogy Krasznahorkai új műve csupán sötét, apokalipszisének tükröződése lesz, annak megnyugtatására szolgál, hogy a regény tele van humorral. Izgalmas módon a cselekmény még a száznegyvenedik oldalon sem kezdődik el hivatalosan, hiszen a Bevezetés1 után a Bevezetés2 következik, és így tovább, egészen a Bevezetés10-ig, ami végül a „Lassanvége” című részhez vezet.

A regény groteszk és ironikus képe gyakran paradox helyzetekkel és váratlan fordulatokkal tűzdelt, így megteremti a szükséges teret a felszabadult nevetéshez, még azelőtt, hogy a valódi cselekmény elkezdődne. Krasznahorkai tehát nemcsak a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb hangja, hanem a humornak és a mély érzelmeknek egyedi ötvözetével is meglepi olvasóit.

Forrás: hvg.hu/360/20251111_Krasznahorkai-Laszlo-A-magyar-nemzet-biztonsaga-kritika-nobel-dij-uj-regeny-lepkek