Úton lenni boldogság – megérkezni halál
Idén ünnepli centenáriumát a legendás 66-os út, amely Chicagótól Santa Monicáig terjed, áthaladva nyolc különböző államon, mindösszesen közel négyezer kilométer hosszúságban. A 66-os út fénykora persze már eltűnt, de az amerikai El Camino mítosza a mai napig él, amit autóval, motorral vagy akár stoppal is felidézhetünk.
Jack Kerouac „Úton” című regényében a narrátor éppen az 1957-es megjelenés után, egy szép nyári napon, a komor Chicagóból Los Angeles felé indul el. A történetben, ahogy a kamionokba és teherautókra felmászik, megáll egy pillanatra Flagstaffnál, és megörökíti naplójában: „ifjúsága Keletének és a jövője Nyugatának választóvonalán állok éppen.” Ez a mű a szabadság keresői számára vált bibliává, különösen azok számára, akik a 66-os koptatta betoncsíkon szeretnék bejárni az amerikai tájat.
Az 1926 és 1938 között kiépített 66-os út volt az első autós közlekedési útvonal, amely összekötötte az Egyesült Államok keleti és nyugati partját. Az azonosítója korábban U.S. 60 volt, ám 1926-ban a 66-os út nevet kapta, és az azóta gyártott alumínium- és acéltáblák nemcsak az utat jelöltek, hanem a „történelmi” felirattal is gazdagították a tájat, különösen Seligman és Kingman között.
A 66-os út olyan államokon halad át, mint Illinois, Missouri, Kansas, Oklahoma, Texas, Új-Mexikó és Arizona, és összeköti a Nagy-tavakat a Csendes-óceánnal. John Steinbeck, az irodalmi Nobel-díjas amerikai író, az Édentől keletre, Az egy marék arany, és Az egerek és emberek írójaként nevezte el ezt az utat Anya Útnak, mivel érzelmileg is összekötötte az amerikaiakat.
Ma a 66-os út nem csupán egy közlekedési hakni, hanem egy életérzés, a szabadságvágy és a felfedezés szimbóluma, amelyre a mai napig sokan vágynak, legyenek akár az út végén, akár a kezdetén. Az amerikai motoros és autós kultúra a mai napig ápolja ennek a klasszikus útnak a hagyományait, újra és újra megtapasztalva az ország szépségeit és a kaland izgalmát.