Úgy verjük magunkat kognitív adósságba, hogy észre sem vesszük
Javaslatok csőd és elbutulás ellen. A mesterséges intelligencia negatív hatásairól szóló jóslatok az elmúlt időszakban dominálták a címlapokat. Ha a robotok uralma és a világvége nem is jön el holnap, valós, hétköznapi tapasztalatunk az AI gondolkodásunkra gyakorolt negatív hatása. Egyelőre nem jelenik meg hagyományos teljesítményértékelésben vagy vezetői kimutatásokban, de mire mérhető lesz, ezt a jelenséget nehéz lesz visszafordítani.
Egyes kutatások szerint bizonyos országokban már romlani kezdett a kognitív teljesítmény. A Flynn-hatás – a 20. század jelentős részében évtizedenként átlagosan 2-3 ponttal emelkedtek az IQ-tesztek eredményei – több országban, köztük Norvégiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is lelassult, megállt, sőt esetenként visszájára fordult. Bizonyos kognitív mutatók alapján ma már az sem egyértelmű, hogy a fiatalabb generációk jobban teljesítenek-e, mint az előttük járók.
A folyamat jóval az AI térnyerése előtt kezdődött. Amikor a 2000-es évek elején keresőmotorokra bíztuk a memóriánk egy részét, ez szinte kizárólag nyereségnek tűnt: azt gondoltuk, így agyi kapacitásunk szabadul fel az értékesebb, összetettebb gondolkodásra. A külső memóriának viszont ára van: a mintázatok felismeréséhez szükségünk van arra a saját fejünkben tárolt tudásra, aminek a segítségével gyorsan kapcsolatot teremthetünk egymástól akár távolinak tűnő gondolatok között. Ha ezt a tudást folyamatosan kívülről kell előkeresnünk, lassabban és nehezebben következtetünk, és kevésbé könnyen ismerjük fel az összefüggéseket.
Betsy Sparrow-nak, a Columbia Egyetem pszichológusának a Science folyóiratban egy még 2011-ben megjelent kutatása azt mutatta, hogy az emberek már abban a pillanatban kevésbé rögzítik az információt az emlékezetükben, amikor tudják, hogy később bármikor rákereshetnek. Ez a kiszervezés automatikusan, tudatos döntés nélkül történik. Egy 2024-es, a Frontiers in Public Health folyóiratban megjelent metaanalízis azt is megerősítette, hogy a folyamat önmagát erősíti: minél többször keresünk rá valamire, annál kevesebbet jegyzünk meg, és minél kevesebbet jegyzünk meg, annál többször kell keresnünk. Az AI térnyerésével magát a kritikus gondolkodást is elkezdtük kiszervezni.
Az MIT Media Lab egy 2025-ös kutatásának előzetes eredményei szerint azoknál, akik nagy nyelvi modell, vagyis LLM segítségével írtak szöveget, lényegesen alacsonyabb volt az emlékezéshez, a kreativitáshoz és a figyelemhez kapcsolódó agyi hálózatok aktivitása, mint azoknál, akik csak keresőt használtak, vagy semmilyen digitális segítséget nem vettek igénybe. Az LLM-et használók 83 százaléka néhány perccel később már nem is tudott pontosan idézni a saját maga által írt esszéjéből. A kutatók ezt „kognitív adósságnak” nevezték: mintha a jelenben hitelt vennénk fel a jövőbeli önmagunktól, aki ennek következtében mérhetően kevésbé lesz képes ugyanarra a szellemi teljesítményre.
A következmények messze túlmutatnak az egyéni gondolkodáson. Ahogy az AI egyre inkább beépül a mindennapi munkába, a gondolkodási feladatok folyamatos kiszervezése idővel a képességek kollektív leépüléséhez vezethet. Ez pedig már a szervezetek tudását, alkalmazkodóképességét és ellenállóképességét is gyengítheti. A BCG egyik felsővezetők körében végzett kutatásában a válaszadók fele azt mondta, hogy már most érzékeli bizonyos készségek leépülését a szervezetében, több, mint 60 százalékuk pedig arra számít, hogy ez a következő három-öt évben érdemi üzleti kockázattá válik.
A BCG és a Harvard Business School közös kutatásai szerint az AI rendkívül erős kiegyenlítő eszköz lehet, a gyengébben teljesítő szakemberek teljesítménye látványosan javulhat. Ugyanez a kutatás viszont arra is rámutatott, hogy a mesterséges intelligencia előnye nagymértékben függ attól, hogy miként használjuk. Amikor a szakemberek kritikátlanul hagyatkoztak a meggyőzően hangzó AI-válaszokra, és nem ellenőrizték vagy értékelték azokat önállóan, a teljesítményük romlott. Az AI gyorsabbá tette a munkát, de az ítélőképességet nem javította.
Ha mindenki folyamatosan ezekre az eszközökre támaszkodik, egyre kevesebb lehetőség marad azoknak a készségeknek a megszerzésére és gyakorlására, amelyek révén az ember valódi hozzáadott értéket tud teremteni. Ha ezt a folyamatot nem kezeljük tudatosan, könnyen kialakulhat az önmagát erősítő spirál: minél kevesebbet használjuk a képességeinket, azok annál inkább leépülnek, és minél inkább leépülnek, annál jobban szorulunk rá az AI-eszközökre.