GERGELYI JÚLIA: TOLMÁCS-ÜGY KÜLSŐ LÁTÓSZÖGBŐL
Miután Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor találkozója zajlott, az ország nagy érdeklődéssel figyelte az eseményeket. Nem meglepő, hogy a politikai játszmák és a váratlan fordulatok mindig izgalmat keltenek, azonban nem a találkozó ténye, hanem annak utóélete sokkolta a közvéleményt. Az alultájékoztatás és a visszatartott információk egyre inkább a mindennapjaink részévé váltak, a megbeszélések valódi tartalmát pedig szinte lehetetlen kibogozni.
Azonban a legnagyobb port a tolmács, Lebovics Viktória hibás fordítása kavarta. A hír felkeltette a figyelmet: vajon valóban hiba történt, vagy szándékos félreértelmezés? Az emberek szájára került a tolmács felelőssége, sokan kritikusan megjegyezték a külsejét is. A rendszerszintű nőgyűlölet azonban megmutatkozik abban, hogy azonnal a nő személyes megjelenése válik a téma középpontjává, ahelyett, hogy a valós problémákra irányulna a figyelem.
Az eseményeket egy olyan nézőpontból közelítem meg, amelyről sokan csak távolról értesülnek. A családom gyökerei részben Kárpátaljára nyúlnak vissza, így sokszínű kulturális háttérrel rendelkezem, amely magában foglalja az orosz, ukrán és magyar örökséget. Életem során mindig is éreztem, hogy fontos feladatom híd lenni különböző kultúrák között. A tolmácsolás és a közvetítés számomra nem csupán szakma, hanem életforma. Ukrajnában felnőni azt jelenti, hogy az ember a változások és válságok szemtanúja, és ebből fakadóan egyfajta szolidaritást is kereshetünk az érintettek felé.
A tolmács feladata nem pusztán a szavak átültetése, hanem az üzenetek hiteles közvetítése is. Az, hogy valaki mennyire képes átadni egy más nyelv és kultúra esszenciáját, megkérdőjelezheti a politikai kapcsolatok minőségét. A félrefordítások lehetősége nem csupán a fordítón múlik, hanem a mögöttes politikai kontextustól is független. A közönség reakciója sokszor árulkodó: miért nem a lényegi problémákra figyelünk, hanem egy tolmács kinézetére és szándékaira?
Lebovics Viktória hibája többet mond el a társadalmi diskurzusunkról, mint maga az esemény. A nézők hajlamosak a szenzációra, a bulvárszemlélet viszont eltakarja a valódi kérdéseket. Könnyű egy embert hibáztatni, ahelyett, hogy a politikai játszmák mélyebb rétegeit kérdőjeleznénk meg. A válaszok keresése helyett inkább a személyes felelősségre helyeződik a hangsúly, így könnyen a figyelem elvonásának eszközévé válik a közvetítő. Kérdések sokasága merül fel: milyen hatásokat gyakorolnak a kulturális különbségek a kommunikációra? Hogyan értelmezzük a szavakat, amikor más nyelvek és hagyományok is jelen vannak?
Ez a fordítási ügy arra figyelmeztet minket, hogy a politikai diskurzus nem csupán a politikai figurák harca, hanem egy sokkal szélesebb társadalmi problémakör része. Az, hogy miként érzékeljük a másikat, végső soron hozzájárul a kapcsolataink minőségéhez és a politikai diskurzus gazdagításához. És éppen ezért elengedhetetlen, hogy ne csupán a felszínre nézzünk, hanem a mélyebb összefüggéseket is meglássuk.