„A legrosszabb, amit tehetünk, ha széttárjuk a kezünk” – miért látjuk szélsőségesen a saját történelmünket?
Történészek és pszichológusok keresik a választ arra, hogy miért értékeljük a múltunkat ennyire szélsőségesen. Vannak, akik a valóságosnál is sokkal sötétebb képet festenek róla, amit csak cinikus humorral képesek oldani, míg mások a nagyzási hóbort határán járva ábrándoznak a mindenféle kerékkötők által elorzott és ezért megvalósulni nem tudó dicső történelmünkről.
Évszázadok óta keressük a választ arra a kérdésre, hogy mi a magyar, és a válaszoktól sem lettünk okosabbak, hiszen hajlamosak voltunk különböző korszakokban eltérő megfejtésekkel előállni. Ezt kihasználta az emlékezetpolitika, amelynek keretében hol a gombokhoz próbáltak sosemvolt kabátokat varrni, máskor pedig a meglévő kabátot pakolták tele hozzá nem illő gombokkal.
A sikeres magyar történelem, amiről nem akarunk tudomást venni
Tavasszal az Ingában Magyar Önismeret néven indult egy interaktív előadás-sorozat. A sorozat mögötti koncepció szerint az a probléma, hogy miért látjuk féloldalasan a saját történelmünket, inkább a tünetek közé tartozik – egészen pontosan mi titkoljuk el magunk elől a saját sikeres múltunkat immáron lassan kétszáz éve.
A sorozatban szó lesz a Habsburgokkal eltöltött közel 400 éves közös történelmünkről, valamint a magyarságra rosszabb esetben fenekedő, jobb esetben vele csak simán nem törődő idegen királyok szelektív mítoszáról. Azt is megkeresik, hogy hová tűnt a magyar történelemből az a közel 150 év, amit – különösen az azt megelőző időszakhoz viszonyítva – aranykorként is ünnepelhetnénk.
A múlt vizsgálata a pszichológia eszköztárával
Bayer Árpád, a Magyar Önismeret ötletgazdája történelmet végzett, de nem dolgozik kutatóként, elmondása szerint a történészi diplomáját arra használja, hogy emberekkel beszélgessen a múltról. Bayer több történelem tematikájú podcastcsatorna házigazdája, tanulmányai során egy év pszichológiát is végzett, és egy idő után felmerült benne, hogy lehetséges-e a múlt vizsgálata a pszichológia eszköztárával.
„Egy önismereti folyamat az esetek nagyon nagy többségében úgy működik, hogy valamilyen múltbéli eseményt kicsit átfogalmazunk, átkeretezünk. Ugyanis az, hogy a jelenben vannak elakadásaink, meg bénaságaink, meg vannak dolgok, amik zavarnak, meg frusztrálnak, annak a kulcsa a legtöbb esetben abban van, hogy milyen tapasztalatunk volt vele, meg mit tanultunk az ehhez hasonló jelenségekről. És felmerül, hogy ezt akár meg lehetne csinálni nemzeti szinten is” – mondja Bayer.
Bayer az előadás-sorozat folyamán is a kérdező szerepébe helyezkedett, vendégei pedig a koncepciónak megfelelően jellemzően történészek és pszichológusok, olykor politológusok voltak. A történészek közül visszatérő szereplője volt a sorozatnak a mohácsi csatára tapadt, sok helyen torz nemzeti emlékezet átkeretezésére vállalkozó Varga Szabolcs, a pszichológusok részéről pedig András Bálint, a Jólélek Pszichológiai Alapítvány munkatársa volt a leggyakoribb vendége.