400 forintos euró miatt nem mondjuk le az utazást, de van eszköz, amivel megvédhetjük a befektetéseinket az ingadozásoktól
A devizakockázat kérdése komolyabban általában akkor merül fel, amikor befektetési döntés előtt állunk: a portfóliónk mekkora részét tartsuk forintban, és milyen más devizákban érdemes még megtakarítanunk?
A diverzifikációval foglalkozó korábbi elemzésünkben már szó volt arról, hogy a nagy és hatékony nemzetközi piacok eléréséhez elengedhetetlen euróban és dollárban denominált eszközöket is tartanunk. Így többféle szempont szerint is megosztjuk a kockázatainkat.
Az elmúlt években mégis mindennapi életünk részévé vált, hogy nyomon kövessük a forint árfolyamának alakulását az euróval és a dollárral szemben. Ez annak köszönhető, hogy a geopolitikai feszültségek, az infláció és az ezekre adott jegybanki reakciók mind érdemben mozgatták a forint árfolyamát. A hazai fizetőeszköz néhány hónap alatt akár 30-50 forintot is gyengülhetett az euróval szemben, és ha nem is mindig ilyen gyorsan, de jelentősen erősödni is tudott.
A devizahatást azonnal a bőrükön érezték a magánszemélyek és a vállalkozások is. Magánszemélyként például az élelmiszerek, az üzemanyag vagy az új autók árán keresztül találkozhattunk vele. A vállalkozások közül az importőröket különösen érzékenyen érintette a forint gyengülése, míg az exportőröknek akár többletprofitot is jelenthetett a trendszerű leértékelődés. Normál esetben a deviza stabilitása a jegybank kiemelt feladata, hiszen az árfolyamon keresztül közvetlen hatást gyakorol az inflációra. Európában a jegybankok inflációs célja 2-2,5 százalék körül alakul. Ha egyszer az eurózónához szeretnénk majd csatlakozni, akkor nekünk is el kell érnünk az árstabilitást.
A korábbi jegybanki vezetés idején – ha kimondott célként nem is feltétlenül jelent meg, a piac széles körben így érzékelte – a gazdaságpolitika elfogadta a forint fokozatos leértékelődését. Ennek az lehetett az értelme, hogy a gyengébb forint előnyt teremtsen az exportőröknek. Magyarország exportorientált gazdaság: például az autógyártók és a nekik dolgozó hazai beszállítók helyzetét is javíthatja, ha egységnyi euróbevételért több forintot kapnak.
Stabil külső környezetben ez a szemlélet időszakosan működött is. Amikor viszont nagyobb gazdasági hullámok érkeztek, az alacsony kamatszint már nem nyújtott elegendő védelmet a forintnak, ezért jelentős árfolyammozgásokat láthattunk. Az elszálló európai gázárak következtében 2022 őszén például 430 fölé gyengült a forint az euróval szemben. A zuhanást végül csak az egynapos jegybanki betéti kamat 18 százalékra emelésével sikerült megfékezni.
A jelenlegi jegybanki vezetés nagyobb hangsúlyt helyez a forint stabilitására és az elmúlt években megugró infláció tartós leszorítására. Ennek megfelelően a jegybank retorikája is gyökeresen megváltozott. Az új jegybanki és gazdaságpolitikai fókusz már nem a gyenge forint esetleges versenyképességi előnyére, hanem az árfolyam-stabilitás inflációfékező szerepére helyezi a hangsúlyt.
A 2026 nyarán hivatalba lépett kormány egyértelműen deklarálta, hogy 2030-ra teljesíteni szeretné az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. A piac és a jegybank számára nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy Magyarország valóban bevezeti-e akkorra az eurót, hanem az, hogy a vállalás egyértelműen kijelöli a követendő gazdaságpolitikai irányt. Így könnyebben észrevehető az is, ha letérünk erről az útról.
Az euró bevezetésének feltételei közé tartozik, hogy a hosszú futamidejű állampapírok hozama közeledjen a stabil uniós tagállamokéhoz. Ez azért is fontos, hogy Magyarországnak ne kelljen tartósan jelentős kockázati felárat fizetnie az államadósság finanszírozásáért. A jegybank 2026-ban folytatta a kamatcsökkentést, így a magyar és az eurózónás kamatszint közötti különbség is mérséklődni kezdett.