Kovács Gábor: Apa, Kapcsold Ki A Propagandát!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy távoli királynő, aki nem királynő, és neki egy itteni szolgálója, aki nem szolgája. Ezek a figura hadak el akarták küldeni a gyerekek pénzét a szomszédba, a gyanús Volodimirnek, aki eltitkolja, hogy nem is szegény, hanem gazfickó, akit a másik szomszédja, Vlagyimir nem király, nem gazfickó, de igazából király és gazfickó, semmiben nem különbözik. Vlagyimir nem gyepálja Volodimirt, de olykor-olykor csak tüzel neki, mert rászolgált. Bezzeg ott ült a homokozóban, elfoglalta a helyet; mekkora csúfság már! Hogy is képzelheti?
– Apa! Rossz reklám, kapcsold ki! – fordul a gyerek, ki a felnőttek berregését nem tűri.
– Miért? – kérdezem vissza, miközben próbálom kitapogatni, honnan jön a zaj, de a rádió előtt már sompott a sofőr a kocsiban. Letekerem a hangerőt, a kétségek pedig elmerülnek az agyamban. Brüsszel pénze Ukrajnába megy, és még mindig nem értem, hogyan.
Másnap ilyen dialógus zajlik újra, azzal a különbséggel, hogy a reklám, ami nem háborúpárti pénzekről zeng, már kedvesebben buzdít vásárlásra.
– Hagyhatjuk, ez nem rossz reklám. – Bólintok.
– Miért? – kérdezi a gyerek.
– Ez nem hazugság; igaz, lehet, hogy kicsit túloznak. A reklámokban nem szabad hazudni, kivéve a politikai reklámokat. Ott bármit elmondhatsz.
Bármost, úgy tűnik, kicsit megzavarodtak a dolgok a hátsó ülésen. Az agytekervények csikorgása már alvásidőben megindul.
– Apa! Én nem szeretem a politikai reklámokat.
– Az jó. Én sem. Feküdj vissza, jó?
A kalandjaim és a zűrzavarok közepette, 2025 rengeteg nehézségen ment keresztül. A közéleti események viharának tanúi voltunk, és van valami, ami a következő viharos esztendőbe is elkísér minket.
Könyv, amit elolvastam, és most nem tudom, mi lett a hőseimmel. Joseph Heller történetei más váltak. Az, akit frusztrált, a gyerek bántalmazás szót olvasni 3 éves gyereknek. Az ő kis szívük nem bírja, ha az esti mese unalmas, de bejön valami új. Ez a mese izgalmas, a sok kép ide-oda repíti őket, még a lapozás is szórakoztató.
Heller könyvét a polc hátsó sorába zártuk, mivel már senki sem akarta olvasni. Végül Steinbeck is belépett a képbe, betekintést nyújtva az öröklési mizériába és a rozoga házak történetébe.
Nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy a gyerekeknek nem Danny és Pilon küzdelme okoz rémálmokat, hanem a Tesz Vesz Város meséi. Hiába, ez is elmúlik, mint minden más, és végül visszatér az, amit a kiskakas a gyémánt félkrajcárjáért harcol.
A politikai hirdetéseket mi is kikapcsoltuk. Nem kívánom, hogy az ő kis agyát ilyen zűrzavarba sodorjam. Az Orbán-interjúk, a kormányinfók hallgatása olyan, mint sajttal fütyülni. Szórakoztató, de a fájdalom felemészti az embert.
Pillanatnyi félelem a gyerekért, akinek nem szándékozom megmutatni ezt a propagandát, aminek a valóságokhoz se nagyon van köze. Az mesél, és legalább párhuzamosan fut a valósággal, míg a propaganda megpróbálja eltorzítani, korruptálni azt, ami jónak érződik. Ebből az őszinte törekvésből semmi kedvesség nem származik, s ahogy a felnőttek a múltban, úgy nem is foglalkoztak ezzel.
A zokon tartott propaganda egy mély ellentmondás a szemem előtt, ahogyan a gyerekkor kedves emlékét elvesztettem. Mennyivel barátságosabb volt az a régi rendszer, ameddig a hatalom nem akarta ezt a manipulációt belénk lapátolni. Boldog békeidők.
Boldog békeidők, ahol a minőségi újságírás nem kerül ingyen az olvasóknak, és 2019 óta dolgozunk a digitális közösségért. Mert vannak olyan fontos témák, amikhez minél többen szeretnénk eljutni, és ezért kell dolgoznunk. Engedjük, hogy mások is tudomást szerezzenek, azonban, ha tehetjük, támogassuk őket, hogy továbbra is megoszthassuk ezt az üzenetet.
Forrás: hvg.hu/360/20251230_kovacs-gabor-propaganda-szubjektiv-mese