Országos botrányhoz vezetett egy félrement rendőrségi e-mail
Országos botrányhoz vezetett egy félrement rendőrségi e-mail, amelynek nyomán az újságíró személye áll a történések középpontjában. A Kékharisnya-gate néven elhíresült ügy kedd reggelre a közösségi média meghatározó témájává vált.
A szerző azt gondolta, Hankó Balázs letartóztatása fogja tematizálni a hetet, és dilemmázott azon, hogy megírja-e a hírt: megtorlásra és ignoranciára számított. Nem lett igaza. Sokan értették, hogy a rendőrségi e-mail többről szól, mint egy női újságíró sértegetése: rendszerszintű problémára világít rá. Másokokat jobban érdekelt az, hogy milyen lehetőségeket kínál a hirtelen rá irányuló figyelem.
Újságíróként egyértelműen tudta, hogy csak a tényekről fog kommunikálni, és ha meg is szólal, akkor a nőket érő zaklatásról fog beszélni, nem magáról. Most viszont mégis magáról ír, pontosabban arról, hogy mit jelent újságírónak lenni a social media korában.
Olvasói visszajelzések és a személyes megjelenés kérdése
Olvasói visszajelzések, személyes és online beszélgetések témája lett, hogy az újságírók személyes megjelenése hogyan egyeztethető össze a szerkesztőségben betöltött szerepükkel. A szerző üdvözli ezt az irányt, és úgy véli, erről közösen és egyénileg is érdemes gondolkodni.
A közösségi média használata ugyanis már régóta lehetővé teszi a közvetlen kommunikációt újságíró és olvasó között – ugyanez a csatorna nyitva áll cégek és politikusok előtt is. Rengeteg a lehetőség, és persze a buktató is.
Nem aktivizmus
A közösségi médiára támaszkodó újságírás segít instant visszajelzést kapni, források pedig könnyebben el tudnak juttatni történeteket az újságírókhoz. Mégiscsak az lenne a feladatunk, hogy jelen legyünk ott, ahol az emberek vannak – ha ez az online tér, akkor ott.
A személyes megjelenés emellett segít erősíteni az önazonosságot és hitelességet, miközben maga a munkafolyamat bemutatása is a történetmesélés részévé válik. A Meta és a többi platform erősen alakította a folyamatokat, az algoritmus jelenleg jobban eszi a személyes, arccal felvett videós tartalmakat.
A szerző szerint ez vállalható és működő újságírói attitűd lehet, amit egyre több szerkesztőség ismer fel, bár Magyarországon mindez még most is gyerekcipőben jár. Az angolszász médiatérben meghonosodott kifejezés a social media reporter, ami arra utal, hogy az újságírók saját csatornáikon tudósítanak a hírekről, amit a közösségi média eszköztárával dolgoznak fel. Ugyanakkor arra is figyelnek, hogy milyen trendek és diskurzusok mennek az online térben, hiszen ez azt is megmutatja, hogy milyen témákban lehet szükség újságírói eszközök bevonására.
A vélemény és az aktivizmus határvonala
Vannak, akik kritikával vagy értetlenséggel fogadják az újságírók megjelenését az online térben. A szerző többször megkapta a kérdést, hogy egy újságírónak lehet-e véleménye, és hogy hol a határ a vélemény vezérelt politikai aktivisták és újságírók között. Erről sokat beszél a CNN tudósítója, Clarissa Ward is, aki azon túl, hogy nemzetközi tudósító, a közösségi médiában is aktívan gyárt tartalmat a munkájával kapcsolatban.
Nemrég egy interjúban úgy fogalmazott, hogy szerinte a probléma az, „amikor az emberek véleményeket fogalmaznak meg, vagy eltorzítják a tényeket, és ezt újságírásnak nevezik”. Ward szerint „amit jelenleg látunk, az az aktivizmus és az újságírás teljes összekeverése – mintha egy és ugyanaz a dolog lenne, sőt, az újságírók folyamatos nyomásnak vannak kitéve, hogy gyakorlatilag bármely és minden kérdésben aktivista álláspontot foglaljanak el”.
Pontosan ezt élte át a szerző a héten, amikor sokan várták tőle, hogy tüntetések szervezésében vagy márkák reklámozásában álljon ki a kékharisnya-ügyben. A nyomás sok esetben jóindulatból született, mégis bűntudatot érzett azzal kapcsolatban, hogy nem tud eleget tenni a felkéréseknek. „Újságíró vagyok, nem aktivista” – emlékeztetett többeket.