Karafiáth Orsolya: Idén a halott éveket is sirattam
Az Én hetem című sorozatban négy író öt megadott kulcsszó felhasználásával ír arról, hogyan élte meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolya ezúttal a dugipénz, a pomádé, a munkakör, a káderpolitika és a seggkampány szavakból indult ki.
A dugipénz kapcsán felidézi: a bíróság szerint 9 milliárd forint készpénzt tarthatott otthon Seszták Miklós, a letartóztatásban lévő KDNP-s parlamenti képviselő. A nyomozók azonban üresen találták a páncélszekrényeit, amelyekben a pénzt tarthatta. Seszták ügyvédje szerint soha nem volt készpénz a széfben.
A pomádé szót a szerző ahhoz a hírhez kapcsolja, hogy a letartóztatott volt kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs azt kérte, fodrásza bemehessen hozzá a börtönbe. A kérést elutasították, de a határozat ellen panasszal lehet élni, így a döntés még nem jogerős.
A munkakör címszó alatt arról ír, hogy első fokon öt évre ítélték Boldog Istvánt, a korábbi fideszes országgyűlési képviselőt vesztegetésekért és törvénytelen közbeszerzési megállapodásért. Boldog nem ismerte el bűnösségét, és azt állította, mindig is arról volt híres, hogy megvesztegethetetlen, hozzátéve, hogy minden egyeztetés, ami történt, a munkakörének része volt.
A káderpolitika kapcsán a szerző felidézi: nyugati sajtóértesülés szerint Donald Trump Orbán Viktort az ENSZ új főtitkárának szemelte ki. Azóta találgatások folynak arról, mi állhat a háttérben; felvetődött, hogy Orbán csak csali, és Trump valójában az Emírségek jelöltjét támogatja.
A seggkampány szónál arról esik szó, hogy az amerikai elnök meglehetősen unortodox kortesbeszédeket tart a vesztésre álló republikánus jelöltek mellett a félidős választási kampány hajrájában.
A szerző ezután arról ír, hogy Halloween estéjén megszokott módon vannak tele az utcák vidám zombikkal és színpompás halott menyasszonyokkal, de a jelmezek most nagyon másra utalnak. Mintha a felfokozottság, a töklámpások és a halálfejek nem valami karneváli forgatag elemei lennének, hanem a valóság vetkőzte volna le a maszkját, és most látnánk azt, amire amúgy nincs szemünk. A szerző szerint a „kékharisnya-tüntetés” utáni napokban a nemjáték halott nők szellemei is közöttünk járnak: a párkapcsolati erőszak áldozataié és a folyamatosan megalázottaké, valamint azoké is, akik már észre sem veszik, hogy miben vannak. Akiknek természetesek a beszólások, akik nem tesznek feljelentést, amikor kellene, és akik magukra húzzák a szégyenüket és a félelmeiket, mert tudják, hogy segítség nincs, stigmák viszont annál inkább.
A cikk megjegyzi: szinte minden nőt ért már szexuális zaklatás az utcán, és ezt a jelenséget a hivatalos statisztika alig tudja tetten érni, mert különálló bűncselekményként nem számít. Több száz nő beszámolója segített feltérképezni a jelenséget és a férfiak felelősségét.
A szerző szerint felfoghatatlan, hogy ebben az ügyben alig történik előrelépés. Nem gondolja, hogy például az Isztambuli Egyezmény ratifikálása önmagában megoldaná a helyzetet, de felvilágosítás, törvényi rendelkezések és nevelő munka nélkül nem lehet változást elérni.