Mi következik a genderháborúk után?
Magyarországon zajlott az Európai Unió országai közül a leghosszabb, és talán a legsikeresebb kísérlet arra, hogy a társadalmi nemet, vagyis a gendert szimbolikus kötőanyagként használják fel egy illiberális rendszer politikai kiépítésének és fenntartásának eszközeként.
Pénzügyi és rendészeti eszközök bevetésével a gender hatékony eszközzé vált annak meghatározására, hogy ki tartozik közénk, vagyis az illiberális közösséghez, és ki marad azon kívül.
Az illiberális állam nem elsősorban közösen vallott értékekre épül, hanem az erőforrások kisajátítására, az intézmények gyengítésére és a társadalom folyamatos mozgósítására. A politikai mozgósítás középpontjában a kulturális és genderháborúk álltak, amelyek egyszerre szolgáltak a politikai lojalitás megteremtésére, az állami források hívekhez történő átcsatornázására, valamint a társadalmi megosztottság fenntartására.
Ez a stratégia három okból bizonyult különösen sikeresnek.
Először: a kormány a társadalmi nemek mesterszak akkreditációjának rendeleti megszüntetésével nem csupán a társadalmi nemek tudományának kiszorítását célozta, hanem annak társadalmi legitimitását, valamint tágabb értelemben a tudományos szabadságot is támadta. Az intézkedés figyelmeztetésként szolgált az egész magyar tudományos kutatói közösség számára, hogy jobb, ha csendben együttműködnek. A téma szakértői pedig külföldre távoztak vagy pályaelhagyásra kényszerültek.
Másodszor: a nemek közötti egyenlőséggel, a reproduktív jogokkal és az emberi jogokkal foglalkozó civil szervezeteket az illiberális kormányzat módszeresen gyengítette. E szervezetek forrásokat és társadalmi legitimációt veszítettek, miközben gyakran külföldi érdekeket szolgáló szereplőkként bélyegezték meg őket. Ezzel párhuzamosan ugyanezeket a feladatokat, például a nők elleni erőszak elleni védelmet kormányközeli civil szervezeteknek vagy egyházaknak szervezték ki, tovább erősítve a politikailag szelektív, függőségi viszonyokra épülő civil szféra kialakulását.
Harmadszor, és talán a legfontosabb: a genderháborúk kora elfedte a társadalmi újraelosztás és a közszolgáltatások válságát. Az iskolák, kórházak, gyermekintézmények és szociális szolgáltatások tartósan alulfinanszírozottak maradtak, miközben a közpénzeket más célokra és más zsebekbe irányították. A hiányzó állami beruházásokat a háztartásoknak kellett pótolniuk, elsősorban a nők fizetetlen gondoskodási munkáján keresztül. Az így mesterségesen előállított erőforráshiányt a nők láthatatlan munkája kompenzálta, gyakran saját idejük, szakmai előrehaladásuk, jóllétük és egészségük rovására.